Bret Eaton Ellis: Amerikai psycho 1.

KI ITT BELÉPSZ, HAGYJ FEL MINDEN REMÉNNYEL; ez van kiírva vérvörössel a Chemical Bank falára, nem messze a Tizenegyedik utca és az első sugárút sarkától, méghozzá akkora betűkkel, hogy a taxi hátsó üléséről is jól olvasható, ahogy a kocsi előreszökken a Wall Streetről kiforduló autócsordával, és Timothy Price el is olvassa a feliratot, bár a következő pillanatban már egy autóbusz veszi el előle a kilátást, és attól fogva csak a busz oldalán díszelgő Le Misérables-hirdetést látni, Price-t azonban, aki a Pierce & Pierce cég alkalmazottja és huszonhat éves, ez feltehetőleg nem nagyon zavarja, ugyanis előreszól a sofőrnek, hogy kap tőle öt dollárt, ha most gyorsan felhangosítja a rádióját, amelyből a "Be My Baby" című szám szól, amit a fekete bőrű taxis, aki nem amerikai, hanem alkalmasint inkább nyugat-indiai lehet, meg is tesz a kedvéért. (Április bolondja c. fejezet)


Mivel előadót nem említ, nem tudom biztosan, ez-e az a szám, de ha rákeresek, ez jelenik meg legtöbbször, úgyhogy reméljük a legjobbakat.


A regényben sokszor említett Les Misérables , vagyis A nyomorultak Claude-Michel Schönberg Victor Hugo regénye alapján írt musicalje.


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése